Évek óta csak a balhé van. Lemegyek apumhoz. Már előtte rákészülök, várom, stb. És mégis, soha, semmi sem jó nála. Persze, főként én nem vagyok megfelelő. Lány vagyok... És mindig nekiáll veszekedni. Én nem megyek bele a hülyeségeibe, erre ő azt állítja, hogy megsértődöm. Azért, mert nem veszekszem vele? Azta... Naponta hallom, hogy milyen ronda vagyok, rég nem sértődöm már meg semmin. Apám szerint megsértődöm attól, amiket mond. Pedig nem... Bánt. Nagyon fáj. De meg nem sértődöm!!! Egyik vesszőparipája az, hogy mennyibe kerül, amikor lent vagyok, és velük eszem. Szerintem ha már egyszer lemegyek (3 óra utazás oda-vissza), akkor nem ezen kellene problémáznia. Ennyire nem áll rosszul anyagilag. Oké, vegetáriánus vagyok, az tény, de soha nem kértem, hogy főzzenek rám külön. Persze, ha nem eszem meg valamit, abból is balhé van. Ja, szóval rám külön kell főzni. Ok. Nem én kértem. Arról azért ne feledkezzünk meg, hogy soha nincs a hűtőben olyan kaja, amit szeretnék. Gyümölcs? Luxus... Majdnem a zöldség is. Meg mertem enni két szem paradicsomot. Jajjj, de csúnyán néztek érte. Mit egyek, basszus? Nekem fontos az egészséges táplálkozás, és nem fogok miattuk letenni erről.
Másik: miért nem dolgozom nála a barlangban? Azért, mert tanulnom kell és nem akarom tanévkezdésre kipurcantani magam, illetve mert utálom a barlangot. Soha nem fogja megérteni. Ahogy azt sem, hogy miért fontos nekem a tanulás. Ma lennének anyámék 20 éve házasok. 8 éve nincs otthonom, nincs hova "haza"mennem. És nem érti, miért fontos nekem a tanulás. Mert ez az egyetlen, amit nem tudtak tőlem elvenni! Nincsenek gyökereim, nem tartozom sehova. De a könyvek mindig ott voltak nekem és most is mellettem vannak. Nem mondják, hogy önző vagyok, hogy csúnya vagyok, hogy rossz vagyok. Nem úgy, mint apám, illetve azok, akik körülvesznek. Ezt nehéz lehet megérteni annak, aki nem élt át hasonlót. Nem is várok megértést. Sajnálatot és szánalmat főleg nem. Csak ki kellett írnom magamból a sokéves fájdalom egy apró töredkét. Tegnap veszekedés volt megint. Szerintük. Én inkább csak hallgattam, és próbáltam pár mondatba belesűríteni, amit érzek. Nem értették. Soha nem is fogják. Nekik én maradok az önző kis dög, aki mégcsak dolgozni sem képes. És semmit nem segít otthon. Pedig... mennyi mindent megcsinálok. Csak (a felesége gyerekeivel ellentétben) nem félóra könyörgés után és nem várok érte dicséretet. Pont ezért észre sem veszik. Nekem nem kell, hogy rámszóljanak azért, hogy vegyek fel egy szöszt vagy mosogassak el. Ha látom, megcsinálom. Hánszor pucoltam ki a wc-t mostohatesóim után? Nem várok érte semmit, mondani se szoktam, hogy megcsináltam. De észrevehetnék. Miért mondják azt, hogy nem csinálok semmit? Jól tanulok, és ez fontos nekem. Az ő fia megbukott bioszból. Engem meg se jutalmaznak semmiért, bár nem is kell. Csak vennék észre, mennyit "dolgozom". De persze ez mind nem számít. Én nem vagyok fontos. Csak számokban. Drága, ha náluk eszem. Miért nőttem ki a ruháimat (nem is tudom, hány év után). Gyerektartást kell fizetni (ha nayám merne szólni a bíróságnak, 3x ennyit ítélnének meg). Én vagyok a rossz. Szerintük biztosan.
Másik: miért nem dolgozom nála a barlangban? Azért, mert tanulnom kell és nem akarom tanévkezdésre kipurcantani magam, illetve mert utálom a barlangot. Soha nem fogja megérteni. Ahogy azt sem, hogy miért fontos nekem a tanulás. Ma lennének anyámék 20 éve házasok. 8 éve nincs otthonom, nincs hova "haza"mennem. És nem érti, miért fontos nekem a tanulás. Mert ez az egyetlen, amit nem tudtak tőlem elvenni! Nincsenek gyökereim, nem tartozom sehova. De a könyvek mindig ott voltak nekem és most is mellettem vannak. Nem mondják, hogy önző vagyok, hogy csúnya vagyok, hogy rossz vagyok. Nem úgy, mint apám, illetve azok, akik körülvesznek. Ezt nehéz lehet megérteni annak, aki nem élt át hasonlót. Nem is várok megértést. Sajnálatot és szánalmat főleg nem. Csak ki kellett írnom magamból a sokéves fájdalom egy apró töredkét. Tegnap veszekedés volt megint. Szerintük. Én inkább csak hallgattam, és próbáltam pár mondatba belesűríteni, amit érzek. Nem értették. Soha nem is fogják. Nekik én maradok az önző kis dög, aki mégcsak dolgozni sem képes. És semmit nem segít otthon. Pedig... mennyi mindent megcsinálok. Csak (a felesége gyerekeivel ellentétben) nem félóra könyörgés után és nem várok érte dicséretet. Pont ezért észre sem veszik. Nekem nem kell, hogy rámszóljanak azért, hogy vegyek fel egy szöszt vagy mosogassak el. Ha látom, megcsinálom. Hánszor pucoltam ki a wc-t mostohatesóim után? Nem várok érte semmit, mondani se szoktam, hogy megcsináltam. De észrevehetnék. Miért mondják azt, hogy nem csinálok semmit? Jól tanulok, és ez fontos nekem. Az ő fia megbukott bioszból. Engem meg se jutalmaznak semmiért, bár nem is kell. Csak vennék észre, mennyit "dolgozom". De persze ez mind nem számít. Én nem vagyok fontos. Csak számokban. Drága, ha náluk eszem. Miért nőttem ki a ruháimat (nem is tudom, hány év után). Gyerektartást kell fizetni (ha nayám merne szólni a bíróságnak, 3x ennyit ítélnének meg). Én vagyok a rossz. Szerintük biztosan.
2 megjegyzés:
"És mégis, soha, semmi sem jó nála. Persze, főként én nem vagyok megfelelő. Lány vagyok..."
Erről most Kertész Erzsébet regénye, a 'Fiút vártak, lány született' jutott eszembe. Még nem olvastam, úgyhogy nem merem azt mondani, hogy ajánlom neked... de azért ajánlom, mert Kertész Erzsébet jól írt, és mert hátha találsz benne valamit...
Köszönöm!
Megjegyzés küldése