Sírtam. Sírok. Elegem van.

Béke és húsevés

Ma törit tanultam. Milyen fura, hogy soha nincs béke. Harcolnak a békéért. Ez ám az ellentmondás. Miért kell a háború? Miért kell több terület? Hogy legyen hol legeltetni a hülye teheneket, hogy legyen hús. Igen, a hús a hibás már az őskor óta. Sokan nem akarják belátni, bevallani, de így van. A gabonatermés nagy részét a "haszonállatok" eszik meg. Azért kell ennyi gabonát termelni, azért kell ennyi földterület, hogy ehessenek a marhák. A marhák persze sokat esznek. Az a "néhány" marha egy év alatt megeszik annyi gabonát, mellyel a Föld összes éhezőjét évekre jól lehetne lakatni. Ezt jó lenne, ha végre átlátná az emberiség. Kell nekünk a hús? Nem! Hasonlítunk a ragadozókra? Nem! Se karmok, se éles fogak, se rövid bélcsatorna... Napokig rothad a hús az ember emésztőrendszerében, ezalatt pedig rengeteg toxin szabadul fel. És nem csak méreganyagok vannak a húsban - hanem félelem is. Az állatok is ragaszkodnak az életükhöz, ugyanúgy, mint az emberek. Ők is éreznek fájdalmat. Ők is félnek a haláltól! A félelem hormonja benne marad a húsban. Ezt is megeszitek, kedves emberek. Nem tudtátok? Az állat nem tud beszélni, ezért magasabb rangúak vagyunk? De ugyanúgy fél a haláltól! Érzi előre, retteg, átjárja a félelem... Tényleg erre lenne szüksége az embernek? Oszló tetemeket enni?!

Még egy utolsó

A holnapi lesz az utolsó sulis október 23-ai ünnepségem. A tizenharmadik! És hamarosan ez a korszak lezárul. Várom. Félek. Jobban várom, mint amennyire félek, jobban félek, mint amennyire sajnálom. Vagy mégsem? Nem tudom. Most olyan (ilyen) "nem tudom" napjaim, óráim vannak. Legyen vége, ne kelljen tovább itt lennem. Ne legyen vége, hadd maradjak gyerek (tizenkilenc éves gyerek). Hiányozni fog a megszokott környezet. Végre megszabadulok a "mindennapi-nevetség-tárgya" szerepemtől. Holnap egy utolsó petőfis okt. 23. ... Petőfis egyenruhában, ünneplőben, a suli falai közt, az aula oszlopaitól határolva, védve. Persze, tudom, a következő években is lesz ünnep. Láthatom a tévében, vagy ismeretlen emberek közt állva. Olyannyira ismeretlen emberek közt, akikkel még egy intézmény se köt össze. Sok-sok év múlva munkahelyi "szünet" lesz ez a nap. De ilyen már nem lesz, mint holnap. Ezen ugyanúgy sírok, mint azon, hogy az osztálytársaim nap mint nap bántanak a szavaikkal, nézésükkel... Nem tudom, nem tudom, nem tudom.

Lökdösődős buta szőke és a többiek

Lépj tovább, megy a harc, de csakis nélkülem!
Mint király távozom kutyák közül, ó, igen!
De megátkozom én most egész Veronát!
Rómeó! Féltelek! Az igaz utat járd!

Ma majdnem nem bírtam tovább tűrni. Kiröhögnek, kibeszélnek a hátam mögött. Megszok(hat)tam (volna) már. Szőkék, vasalt hajúak, gazdagok, Valakik... Lehet, hogy nem vagyok olyan szép, mint ők, nincsenek olyan ruháim, nincs annyi barátom, nem iszom le magam minden hétvégén, stb... De miért kell rajtam röhögni? Miért jön nekem a Buta szőke? Ki tudna kerülni, van hely mellettem. Láthatatlan vagyok, egy nincstelen senki. Őket semmi nem is érdekli, nem tudnak semmit. Nem csak a tananyagot. Arról se tudnak semmit, ami körülvesz minket. A világ, napjaink... Mégis én vagyok a rossz. Kilógok a sorból, magányos vagyok, de az ő barátságuk nem kell. Akkor se, most se... Nevessetek csak rajtam! Alázzatok meg még jobban!

Ajajjj

Majdnem egy hónapja nem írtam. Nem tudtam. Egyszerűen képtelen voltam, vagyok írni. Úgy érzem, amit írok, az mind rossz. Ráadásul túl sok volt Minden. A veszekedések anyuval, az aggódás, a szeretethiány... Nem akartam rázúdítani most ezeket senkire, nem lett volna szép tőlem. Így hát hallgattam, hallgatok.
Persze, az elfojtott érzések nem jók. Esténként sokat sírtam mostanában, a macinak (melyet Tőled kaptam), ő legalább mindig velem van. A szobámban jó lenni, itt nem bántanak annyian. De kint, a nagyvilág csupa-csupa gonoszság, hidegség, bántás és fájdalom. "Befogad és kitaszít a világ."