Az ember társas lény

Én nem biztos. Nem tudom, léteznek-e igaz kapcsolatok. Nem láttam még olyat. Nem is tapasztaltam. Csak városi legenda. És igen, van néhány Királylány, akikért eljön a Herceg. És vannak, akik már kislányként is arról álmodoznak, hogy lesz férjük, házuk, gyerekeik, és persze egy hűséges kutyusuk... Nekem mindez valahogy kimaradt. Mentsük meg a Földet a pusztulástól, igen, menjünk az Északi-sarkra, küzdjünk a gonosz erőkkel, számoljuk fel az éhezést, gyógyítsunk skizofréneket... Mert miért ne?!
Miért kellett a vikingeknek hajunknál fogva vonszolni az oltárhoz a Kiszemeltet? Miért a lányszöktetés, miért a meggyűrűzés? A Babaház, a kacsalábon forgó palota, a kalitka...

Melyik az ösztönünk: a menekülés vagy a kötődés?

"Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd..." (Csehov)

Milyen is vagyok?

Néha ördög, néha angyal,

Néha bevonnád arannyal,

Néha szurok, meg toll kéne,

Hogy azt kenjed a képére,

Néha hívod, néha bánod,

Hogy meglátta a napvilágot.

Néha megtipor a lába,

Néha büszkén nézel rája,

Néha vonz, és néha taszít,

Ragyogása néha vakít.

Néha vár, és néha várat.

Néha birtokolhatsz százat.

Néha száz vesz birtokába,

Néha csak egy ejt fogságba.

Néha ostoba az arca,

Néha ez csak álca rajta.

Néha sír, és néha kacag,

Néha boldog dalra fakad,

Néha mérges, néha fáradt,

Néha kincs a világnak.

Néha átok, néha áldás.

Néha csak egy néma kiáltás...