Épp Irie Maffiát hallgatok, hogy felpörgessem magam az estére és erőt gyűjtsek... Megyek apumhoz, noha nem is hívott. Ilyen még nem volt... November 7-én voltam nála utoljára, akkor a néhány percnyi kiabáláson kívül nem szólt hozzám semmit, azóta nem is tudok róluk... Se egy ímél, se egy sms... Csak Roxihugival beszéltem olykor.
Csak nekem fura, hogy apám nem áll szóba velem? Csak szerintem nem normális, hogy apámat még az sem érdekelte, milyen lett a nyelvvizsgám? Csak nekem esik rosszul, hogy ha én nem keresem, eszébe se jutok? Miért nem lehet normális kapcsolatunk? Ez az egész a mindennapjaimra is rányomja a bélyegét. Nincs nap, hogy eszembe ne jutna, hogy nem kellek apunak. Nagy dolog, hogy ki tudom mondani, hogy így érzek. Már nem fojtom el a fájdalmamat. Nem is haragszom már. Csak fáj, éget.
A karácsony a szeretet és a megbocsátás ünnep, igaz? Miért nem ölel még ilyenkor se a keblére (képletesen se???)? Miért nem kellek neki még most se? Jól tanulok, vannak céljaim, teszem a dolgom, megyek előre és ő képtelen észrevenni... MIÉRT? Csak valaki válaszoljon, csak kapjak magyarázatot erre egyszer... Arra, hogy miért mondja azt, hogy neki egy gyereke van (a féltesóm)? Hogy miért nem tud engem őszintén szeretni, elfogadni, befogadni a szívébe...?
Miért...?