2009. március 28., szombat

(ön) marcangolós, pusztítós, vallomásos


Nagyon megfogott ez a Böszörményi-kép. Öngyilkosság. Egy rövid szó, rengeteg gondolat, és érzés. Menekülés? Van-e jogunk megtenni? Bűnös önpusztítás? Vagy Út egy jobb életbe? Nincs jogom ítélkezni. Engem is sokat foglalkoztatott/foglalkoztat a téma. Leszögezem az elején, hogy nem akarok öngyilkos lenni. Vonz a Halál, de... Vannak időszakok, mikor intenzívebben befelé fordulok, szeretethiányos és magányos vagyok, ilyenkor sokat gondolkozom az elmúlásról.

Miért jár nálam ez avec l'amour? Nem tudom. Most estem bele másodszor a "setét verembe". Semmi közös nincs a két fiúban. Sőt, én is idősebb lettem három évvel azóta. Bölcsebb? Nem tudom. Mégis... Hasonló önpusztítós késztetéseim vannak. Miért fáj szeretni? És miért akarom a lelki fájdalmat lecserélni a fizikaira? Pedig antimazochista-típus vagyok. Nem szeretem a fájdalmat. De most kezdek szétcsúszni. Vagyis, menekülök a magány elől az ábrándjaimba, kínzom magam velük... Szédülök, elájulok... Nem eszem egész nap semmit, aztán rámtör a kényszerevés. És jó lenne, ha a fizikai fájdalom visszarángatna a Világba...

Nincsenek megjegyzések: