Elég!

Nem bírom tovább, most feladtam a harcot. Leteszem a fegyvert, győzött a fáradtság és a kimerültség. Elegem van mindenből és mindenkiből. Csak egy kicsit hagyjanak békén... Ne szóljon hozzám senki! Legyen csend, lehessek egyedül, ne kelljen csinálnom semmit, se gondolkozni. Nyári szünetben aludtam utoljára 8 órát. Pedig annyit állítólag minden este kellene. Még ha le is fekszem, nem tudok elaludni. Kattog a fejemben a lelkiismeret-furdalás kényszeres hangja: mennyi dolgot csinálhatnék az alatt az idő alatt, az alvás felesleges...

Nem pihenek a hétvégéken, nem volt pihi egy szünetben sem. Csak a hajtás, a tanulás, mindig csinálni valamit. De most elegem van. Meg akarok állni, csak feküdni, töltődni és aludni. Aztán utolérni magamat, behozni a közel 3 hetes lemaradásomat (önmagamhoz képest). Aztán újult erővel nekiállni, és hajtani, hisz tanév végére rengeteget kellene javítanom. :(

De most nem akarok látni senkit, nem akarok jó képet vágni mindenhez, nem akarok figyelni, hallani... Semmit és senkit se akarok. Hagyjon mindenki, plííííz. Aztán jól leszek, és mehet tovább a műsor. Hisz tudjuk: "a shownak folytatódnia kell" (Moulin Rouge).

Addig pedig hallgatom a régi kedvencet: Alvin: Kicsit...