Félek...

A végzősöknek holnap vége. Én még maradok. Egyedül, elhagyatva. Tudom, az osztályom marad, de Monique... Ki fog vigyázni Rám, ha te már nem leszel itt? Hiába lesz cukirózsaszín webcamom, nem ugyanaz. Ki tart vissza az ugrástól, ki jön be hajnalban a suliba, hogy elmondja, fontos vagyok neki, és ne csináljak hülyeséget? Nagyon félek, hogy egyedül maradok... Neked holnap vége... Hiányozni fogsz, nagyon. Te értesz meg a legjobban, nagyon hasonló a jellemünk, hasonló dolgokon mentünk át, akár a családot, a pasikat vagy a szeretetet nézzük. Rád nézek, és tudod, mi fáj nekem. Egészen máig nem hittem, hogy eljön ez a nap. Hogy itthagysz. De menned kell. Tudom, és próbálom megszokni a gondolatot, hogy jövőre már nem látlak a suliban, nem te leszel a gyógytesis kis párom...

2005-ben taliztunk először, egy "fantasztikus" gyógytesiórán. Szandrának ksözönhetjük a barátságunkat igazából. Ő nagyon sokat alakított mindkettőnkön. Nemrég még milyen édes vöröshajú kislányok voltunk... Mostanra gyönyörű fiatal nő lettél. Én meg... még mindig egy önbizalomhiányos kislány vagyok. Nagyon egyedül leszek nélküled. Liliomom persze marad, de ő más. Az egész suli más lesz nélkületek... Emlékszem, 9.-ben hogy féltem Horiéktól. A fülemben cseng Neu nevetése, mely betölti a folyosót, na és persze Julitok hangja a műsorokról.

És Te, Te, Te! Bennem élsz, a pillantásod, a mosolyod, a "nagy melleid", melyek véletlenül sem "pici cicik", az Alvin-éneklésünk, a pizzázások, minden, minden, minden!