Lavina

Valakinek a volt képzelgéseimből

Omlik körülöttem minden - érzem:
Világom falai dőlnek össze-
dől most minden, mit építettem.
A hazugságból és füstből lett
Álomrózsaszín fátyol fellebbent.
Fáj a szívem; érzések jönnek, melyek
Emlékezetemben régen élnek.
Minden fáj újra, mit egykor átéltem,
Tüzes tőrként izzanak szók szívemben:
Bántók, megalázók, kegyetlenek.

Kislány voltam. Féltem. Könnyű volt bántani.
Kislány vagyok. Félek; most is könnyű bántani.

Nem csak a falak dőlnek, szakad a parketta,
Lábam alatt mélység nyílik, zuhanok ordítva:
Miért nem látja senki, hogy szenvedek?
Miért nincs senki, hogy megmentsen?
Látják, tudom. Ölnek a közönyükkel,
Ölnek a szavaikkal, ölnek a nézésükkel.
Hittem valamiben, mi most szertefoszlik
Élményfelhők takarják, mi egyre romlik.
Álmomban indult el a lavina, betemetett,
Újra és újra láttam szenvedő testemet.

Ő hagyott a kétség szakadékába tovább zuhanni,
Ő, akit nem lehet feledni, Ő, akit nem szabad szeretni.