Az előző bejegyzés - azóta rájöttem -, valahogy nem igazodott a címhez. Szóval most javítok. Úgy érzem régóta, hogy nem vagyok elég jó, nem tudok megfelelni az elvárásoknak. Anyunak az lenne a jó, ha hamarosan férjhez mennék. Jó vicc... Kihez?! Ki lenne az a szerencsétlen, aki egy ilyen lányt elvenne? Apuval ott kezdődnek a problémáink, hogy én lány vagyok, ő meg fiút akart. Orvosolhatatlan a helyzet. Még egy esélyem lenne: a kertészmérnöki (vagy hogy hívják). De hát... én pszichomókus néni leszek, ha minden jól alakul. Elég távol áll a két dolog egymástól.
Mostanában egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy tényleg nem kellek senkinek. Nem így képzeltem soha. E tekintetben nagyon rák vagyok, hiszek abban, hogy kell társ, aki mellettem áll, kell valaki, aki szeret és elfogad. Be kell látnom, hogy nincs ilyen ember. Én maradok mindig mindenhol a "FURCSA" lány... Olyan ez, mint egy bélyeg, mit a homlokomba égetve hordozok. Mitől vagyok más, mint a többiek? Úgy szeretnék olyan lenni... legalább egy kicsit. De nem megy. Nem tudok szappanoperákról cseverészni, vagy a kormányt szidni (pedig már választhatnék, és mégsem). Nem sikerült még lerészegedve a bárpulton fetrengnem, sőt, táncolni se nagyon merek, pedig szeretnék. Szeretnék a többiekkel bulizni, jól érezni magam ahelyett, hogy azon rágódom: jól csinálok-e mindent, vagy hol hibázom? De nem megy. Csak koncerten, ezres idegen tömegben. Sötétben. Csukott szemmel.
Szerettem volna mindig jó alakot, szép ruhákat... De valahogy a divat és én nem illünk össze. Szeretnék mezítláb sétálni a parkban, nem félve attól, mit szólnak. Epret enni és pezsgőt inni a Duna-parton szerelmesen. Szeretnék énekelni, de nincs jó hangom. Leginkább talán "pindúr pandúros" beütése van. A zenei ízlésemet pedig mindenki leszólja. :( Meg béna is vagyok: nem tudok rajzolni, nem vagyok jó semmilyen sportban, rossz a mozgás-koordinációm... Írni szeretek. De sokat kell még tanulni, hogy egyszer fele olyan jó legyek, mint szeretném. Remélem, lesz hozzá erőm és kitartásom! Kell, hogy legyen.
Mostanában egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy tényleg nem kellek senkinek. Nem így képzeltem soha. E tekintetben nagyon rák vagyok, hiszek abban, hogy kell társ, aki mellettem áll, kell valaki, aki szeret és elfogad. Be kell látnom, hogy nincs ilyen ember. Én maradok mindig mindenhol a "FURCSA" lány... Olyan ez, mint egy bélyeg, mit a homlokomba égetve hordozok. Mitől vagyok más, mint a többiek? Úgy szeretnék olyan lenni... legalább egy kicsit. De nem megy. Nem tudok szappanoperákról cseverészni, vagy a kormányt szidni (pedig már választhatnék, és mégsem). Nem sikerült még lerészegedve a bárpulton fetrengnem, sőt, táncolni se nagyon merek, pedig szeretnék. Szeretnék a többiekkel bulizni, jól érezni magam ahelyett, hogy azon rágódom: jól csinálok-e mindent, vagy hol hibázom? De nem megy. Csak koncerten, ezres idegen tömegben. Sötétben. Csukott szemmel.
Szerettem volna mindig jó alakot, szép ruhákat... De valahogy a divat és én nem illünk össze. Szeretnék mezítláb sétálni a parkban, nem félve attól, mit szólnak. Epret enni és pezsgőt inni a Duna-parton szerelmesen. Szeretnék énekelni, de nincs jó hangom. Leginkább talán "pindúr pandúros" beütése van. A zenei ízlésemet pedig mindenki leszólja. :( Meg béna is vagyok: nem tudok rajzolni, nem vagyok jó semmilyen sportban, rossz a mozgás-koordinációm... Írni szeretek. De sokat kell még tanulni, hogy egyszer fele olyan jó legyek, mint szeretném. Remélem, lesz hozzá erőm és kitartásom! Kell, hogy legyen.
5 megjegyzés:
Ijesztő olvasni, amit írsz, mert olyanokat mondasz, amiket én igyekeztem nagyon-nagyon mélyre eltemetni "túlvagyok rajta" címkével. Soronként jön feljebb és feljebb
Én is nagyon mélyre temettem, hét lakattal lezártam. De ott volt, éreztem. És nemrég elkezdett egyre inkább maga alá temetni mindez az érzés, a bánat...
"mert kell, hogy álmodjál, és kell az éberség, kell a boldogság, és kell, hogy szenvedjél, és legyen ez mindig elég, neked, nekem, a szar mielőtt utolér, mert utolér..." oh, Júliám, én mindig felnéztem rád, mert vagy valaki. és ne feledd, azok, akiket te irigyelsz, ugyanúgy szenvednek mint te...mindenkinek van rossz az életébe. én tudok rajzolni, szeretek írni(bár a helyesírás nem erősségem...), és még úgy néz ki, barátom is van...de csak jobba szenvedek tőle, mert nem tudok megbízni benne, és ez marja a szívem, és azt kívánom, bár ne is lenne... a fenébe is, utálok szerelmesnek lenni. az alakodért ölni tudnék, nézz rám, én dagadt vagyok! de ha ezt kaptam, meg kell tanulnom vele élni, és talán kihasználni is. a végén még kisregényt írok ide... de tudd, hogy én nagyon szeretlek, és mindig melletted leszek, és ne csinálj hülyeséget, mert szólok Zoli barátjának és...és igen, holnap talizzunk!!!!!!! Móni...
Majdnem elsírtam magam azon, ímit írtál. Szerinted ki vagyok, Monique? Apám szerint egy lelkiproblémás, lány, aki csak teher mindenkinek. Mit látsz Te bennem, amit senki más? Nem tudom. De köszönöm, hogy látod, és köszönöm, hogy mellettem vagy!!!
nem azért mondom, de igazán ne akarj olyan lenni mint a többiek a suliba..(petőfi) enyhén szánalmasak a DIVATribik és egyéb idióta cseverésző csajok akiknál az a menő mikor itta srágaföldig magát vagy épp hogy K*ratta meg magát. + szappanoperákról én dilis beszélek csak a csajok szar magyarsorozatot néznek:D nekem is mondták h más vagyok csak jó értelembe. és nem kell furának érezned magad. csak épp rossz emberek felé akarsz közeledni meglehet. nah szia.
Megjegyzés küldése