Sweet sixteen :)

A tegnapi nap über gáz volt, bár tudtam előre.

De aztán az este... Tesóimmal (vagyis apu feleségének a gyerekeivel), és még néhány fiatalkorúval. Jó velük lenni. Régen pont ez a társaság nem fogadott be, most meg, egészen jól érzem magam velük. Alkoholt sajna nem kaptunk, a benzinkúton se volt semmi jó, a pultos srác azt se tudta, mi az a Bacardi Breezer, ami szerintem azért elég kínos. De volt helyette séta, meg önbizalomnövelés (köszi!!!), meg nikotin. :)

Persze, Tafi még mindig dohányzásellenes, de most ennek feelingje volt. Hugicámmal az erkélyen ülve, éjjel, ááááá. Csillagos égbolt, Balaton-illat, virágillat. Imádoooom! Kár, hogy csak azután jöttem rá, mikor el kellett költöznünk. De addig nehezebb meglátni valamiben a csodát, míg elérhető. És igen, hiába szenvedek olykor apum miatt, a tájtól nem tudok elszakadni. A szikla, ahonnan 10 éves koromban ugrani akartam. Az ismert házikók. A hullámok. Az ezerszer bejárt útvonalak, a ciripelő tücskök... mind-mind valami állandóságot képviselnek folyton változó és sehova sem tartozó létemben. Ez az ötödik hely, ahol lakom. A negyedik suli. Állandóan cserélődnek az emberek, a helyszínek, az évszakok... Nem tartozom sehová, hiába is szeretném. És mindig hajt valami tovább, tovább. Most először érzem úgy, hogy kicsit (legalább Pápán), mintha... De lehet, hogy tévedek. És akkor fájni fog, nagyon. De addig próbálom élvezni. Elhessegetem az öngyilkolási vágyat, ami kiirthatatlasnul lényem része. Örököltem, hozzám tartozik. Ugyanúgy, mint a depresszív-hajlam, az alkoholfüggőségi-hajlam, a nikotinfüggőségi-hajlam... Talán ezért félek az italtól, az alkoholistáktól, a cigitől? Félek attól, hogy a hatalmába kerít???