Teliholdas éjszakán

a lány ül csendben az erkélyen. olvas. olvasna. a gondolatai nem hagyják. miért van itt? még mindig átlagos. aki eddig az volt, nem is tud már változni. hallja a holt költők szavait, verseit... adyt, józsef attilát, vörösmartyt, csokonait szaval magának. "tanulj dalt a zengő zivatartól"! nem megy. úgy érzi, semmit sem ért el. soha nem is fog. kihozza a kést a konyhából. élvezi a hideg fém érintéét a bőrén. a talpát közben a szeg kiálló végébe nyomja. amíg fáj még itt van. amíg érez; él. van-e értelme az életének? eközben ő is kijön. áll mellette. elveszi a kést. veszekednek. nézi-nézi a holdat. átalakul. a lány nem érti, mi történik körülötte. ő már nem az, aki volt. előtör belőle a kegyetlenség. a lány fél. meg akar fagyni, mint ady vén csavargója. ő nem hagyja. veszekedés, sírás. a hold továbbra is beszél. sugdos a fülünkbe. gyere, gyere, nincs már itt semmi dolgod, csak egy szúrás... a fiúéba is, ki tudja, mit. de ettől ő bevadult. a hold előtt árnyak járnak. sötétek, fényesek, vörösek. hívnak. a kés a konyhában hever. a hold elborul. és ekkor felébrednek...