A holnapi lesz az utolsó sulis október 23-ai ünnepségem. A tizenharmadik! És hamarosan ez a korszak lezárul. Várom. Félek. Jobban várom, mint amennyire félek, jobban félek, mint amennyire sajnálom. Vagy mégsem? Nem tudom. Most olyan (ilyen) "nem tudom" napjaim, óráim vannak. Legyen vége, ne kelljen tovább itt lennem. Ne legyen vége, hadd maradjak gyerek (tizenkilenc éves gyerek). Hiányozni fog a megszokott környezet. Végre megszabadulok a "mindennapi-nevetség-tárgya" szerepemtől. Holnap egy utolsó petőfis okt. 23. ... Petőfis egyenruhában, ünneplőben, a suli falai közt, az aula oszlopaitól határolva, védve. Persze, tudom, a következő években is lesz ünnep. Láthatom a tévében, vagy ismeretlen emberek közt állva. Olyannyira ismeretlen emberek közt, akikkel még egy intézmény se köt össze. Sok-sok év múlva munkahelyi "szünet" lesz ez a nap. De ilyen már nem lesz, mint holnap. Ezen ugyanúgy sírok, mint azon, hogy az osztálytársaim nap mint nap bántanak a szavaikkal, nézésükkel... Nem tudom, nem tudom, nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése