És most vége, túl vagyok a szóbeli nyelvvizsgámon, úgy néz ki, sikerült, és most kicsit mintha üres lennék. (Köszönet mindenkinek, aki gondolt rám.) Hülye vagyok, tudom, amikor egy pillanatra megállhatok, amikor valamin túl vagyok, az mindig kicsit elszomorít. Örülnöm kellene, de nem megy. Van egy lélegzetvételnyi időm, és ez most fura. A héten csak a sulira kell koncentrálni, esetleg alhatok is (ha tudnék)... Jó, utána persze már tanfolyam meg emelt magyar tételek (hogy fogok annyit kidolgozni?), meg esetleg még valamilyen nyelvvizsga. De most, pihenhetnék. Szeretnék csak feküdni, tudni, hogy vége, hogy megcsináltam (persze, csak akkor lesz biztos, ha a papírt lobogtathatom), de nem megy. És egyébként is, miért vagyok ilyenkor is egyedül itthon? Kezdem nagyon utálni az állandó egyedüllétet, pedig régebben szerettem. Mostanában egyre rosszabbul érzem magam tőle. Szomorodom-szomorodom. Őzike sincs itt velem, hogy átöleljen, megvigasztaljon... Még vasárnapig nem is lesz, akkor is csak egy kicsit. Szeretném hinni, hogy neki is fontos az, hogy együtt vagyunk, hogy ő is szeret velem lenni, de ilyenkor olyan nehéz. Persze, tudom, érzem, hogy szeret, de amikor nincs velem, és nem ír, és nem csörget meg, én egyedül vagyok, és a gondolataim nála vannak...