Szabó Lőrinctől... gondolatébresztés irodalomóráról

"(...) különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset írok,

s a leprások közt fütyörészek
és nevetek,
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket."

"Borzongó percek s naphosszú öröm:
a tengertől még nem váltam külön,
nem voltam sziget... Imák és csodák:
szép volt, isten volt, Egy Volt a Világ."

"(...) de élni, egy kicsit, végtelenben a véges:
itt biztos igazán, hogy vagyunk bábjai
valami vén, beteg akaratnak, aki
élvezi, hogy teremt s élvezi, hogy kivégez."

"Nem! nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!"

"(...) bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni csak
a magam törvénye szerint."

"(...) mert rettenetes ennyi vággyal
szegénynek lenni s fiatalnak."

"Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek."

"A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve-elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság
a földön, a föltétlen szeretet..."

"Tudom, Kedves. Van nő, száz, meg ezer:
látom: szép is némelyik, s bizonyára
fontos majd-mind valakinek. De más a
kapocs: - hiányzik sok-sok pici jel,
amire a szem csak később figyel
s még inkább a szív: test s lélek varázsa (...)"