2009. március 19., csütörtök

C'est la vie...

Nem tudom, mi van. Az a gond, hogy mindig túl sokat aggódom, kombinálok... Lemondta vasárnap. Aztán kedden, szerdán, és ma is. Fáradt. :( Én is azvagyok. De én megtanultam már mosolyogni úgy is, ha fáj, úgy is, ha keveset aludtam...

Vajon mit akar, mit gondol, mire...? Azt már tudom, hogy én... beleestem az nagy setét verömbe. Már biztos. Ha valaki jobban átlátja a helyzetet, írjon megjegyzést, please! Szophy szerint lehet ebből valami. De szép is lenne! Lilian szerint jót tenne nekem. Én meg csak vívódok, bezuhanok a félelmeimbe, Kosztolányit olvasok, és igen, akarok játszani halált! És akarok játszani szerelmet...

Nincsenek megjegyzések: