Hiányérzetes

Most ez nagyon hüppögős és szomorkodós is lehetne, de inkább nem untatom ezzel a kevés, de nagyon szeretett olvasómat. Csak egy kicsit. Szóval tudom, hogy reménytelen eset vagyok, de akkor is olyan rossz volt ez ma. :(

Láttam Őt, köszönt, köszöntem, meg integettünk is, és ennyi. Még az a pár szavas beszélgetés se volt, amikor én buta és zavaros szoktam lenni, de legalább lehet hallani a hangját. Hiányzott, hiányzik... és még 13 óra, hogy újra suli legyen. És addig nem látom. Miért hiányzik mikor nem lenne szabad, hogy hiányozzon? Nem is engedtem meg Neki... xD

Jó lenne, ha holnap... Na, mind1. Annyira rossz, amikor valaki hiányzik, és nem láthatod, nem hallhatod, nem érezheted a közelségét. Ennél csak az rosszabb, mikor ott van pár lépésre Tőled, és valójában mégis nagyon távol. Mikor Liliom is mondja, hogy most odamehetnél, és Te mégsem. Vagyis Én. Szóval Én mégsem. Nem merek. Nem szabad odamennem. Egyébként meg ciki is lenne. Mindig sok szép lány veszi körül. Én meg nem vagyok szép. Viszont önbizalomhiányom van jócskán. Meg hülyén is jönne ki, ha én mennék oda. De olykor tényleg nehéz megállni. Főként azokban a ritka pillanatokban, mikor épp egyedül van. Bár, úgyse tudnék semmi értelmeset mondani, szóval jobb is így (?). Nem, nem jobb! De...

Nagyon örülnék, ha holnap odajönne és beszélnénk...