Egy szörnyű éjszaka szörnyű napja

Egy lány... Ül a mólón. A bőrét égeti a nap, de mégis libabőrös a vízparti széltől. Összehúzza magát, amennyire tudja. Szinte észrevétlen. Fel sem tűnik senkinek, hogy ott van. Most így jó, gondolja... - Ne vegyenek tudomást a létezésemről, elvégre nem is kellene élnem. Nem akartak. Hiba vagyok, semmi más. Csak ne szóljon hozzám senki, csak egy kicsit hagyjanak békén, csak pár percig ne rúgjanak belém. Nem akarok most még több fájdalmat... - Nézi a vizet. Közben apró köveket rúg bele. Süllyednek, elmerülnek lassan. De jó lenne...

Hiányzik apu... Három hete nem láttam, és arra nem volt képes, hogy felhívjon vagy írjon egy mélt. Tudom, elfoglalt ember, sok a dolga, de akkor is bánt... Hiányoznak a mostoha tesóim is. Hiányzik, hogy valaki örüljön nekem, hogy valaki átöleljen, vagy egyszerűen szeressen...

Nulladik órán miért kell kiabálni? Nem bírom, túl sok volt mostanában minden. Miért kell bántani valakit? Jobb lesz ettől bármi is??? Igen, elértük a pontot, hogy nem tűrtem tovább, kész, kiszálltam, feladtam, nem érdekel. Leégettem magam, tudom. Előtte is...