2010. szeptember 26., vasárnap
2010. szeptember 24., péntek
2010. szeptember 19., vasárnap
Részletek 2
Az elején kezdve... Szeptember elsején jöttünk össze. Vagyis nem ez az eleje. Augusztus 10-én, munka közben találkoztunk először, én épp kapcsolati válságban voltam (ez a tudom, hogy mit kellene tenni, de nem akarom belátni már egy hónapja), és szerintem nem voltam túl kedves... Pedig haza is vittek. Aztán 12-én, csütörtökön sétáltunk hármasban, Balcsi-part, vodka... Igen, két deci vodka körülbelül negyed óra alatt, majdnem éhgyomorra. Ügyes kislány vagyok. Szét voltam csúszva - nagyon. Nem vettek fel az első helyre, amit megjelöltem (két ponttal maradtam le), családi gondok, és persze a rám váró szakítás... Igen, rosszul lettem, hánytam, vigyáztak rám, próbáltak megetetni, és aludtam is. Kellett ez az egész. Sok dolog kitisztult az émelygő és kissé zavaros fejemben. Ja, és úgy lenyúztam a könyököm, hogy még mindig sebes kicsit.
Szóval valahogy így kezdődött. Semmi megjátszás. Semmi álarc. Pedig az utóbbi időben nem sokan láttak igazán engem. Itt, a blogon önmagam vagyok (meg némi fikció), de az életben ez ez nem nagyon ment egy ideje. Most változnak a dolgok. Álarc nélkül - én - vagyok. A suliban, itthon, otthon, az utcán, a kapcsolatomban. Aztán jött és ment sok sms, közben szakítottam Ádámmal, apuéknál voltak gondok, sok kiabálás, zajlott az élet.
Szóval valahogy így kezdődött. Semmi megjátszás. Semmi álarc. Pedig az utóbbi időben nem sokan láttak igazán engem. Itt, a blogon önmagam vagyok (meg némi fikció), de az életben ez ez nem nagyon ment egy ideje. Most változnak a dolgok. Álarc nélkül - én - vagyok. A suliban, itthon, otthon, az utcán, a kapcsolatomban. Aztán jött és ment sok sms, közben szakítottam Ádámmal, apuéknál voltak gondok, sok kiabálás, zajlott az élet.
2010. szeptember 18., szombat
Részlet (az elmúlt három hétből)
Az egyetem jó, és sok, és fárasztó, de végtére is jó.
Bocsi, hogy eltűntem, augusztus 31-én költöztem, azóta nem volt gépem meg netem, de most már végre van!
Hétvégén megfáztam, hétfőn lázasan mentem be anatómiára, de kedd óta már egész jól vagyok. Az anatómiát sotés prof tartja, és lesz két írábeli vizsga, meg szóbeli is, a vizsgák egymás feltételei sorban, és a SOTE-n kell vizsgáznunk a sotésokkal együtt. Azért vicces, hogy "ingyenélő bölcsészként" ugyanazt kell tudnom anatómiából, mint egy leendő orvosnak.
Sok tárgyam van (egyelőre 14), fárasztó, hosszú napok, de legalább azt csinálom, amit szeretek/szeretnék. Fura mondjuk így egyedül a nagyvárosban, bár, a suliban már nem vagyok annyira egyedül.
Bocsi, hogy eltűntem, augusztus 31-én költöztem, azóta nem volt gépem meg netem, de most már végre van!
Hétvégén megfáztam, hétfőn lázasan mentem be anatómiára, de kedd óta már egész jól vagyok. Az anatómiát sotés prof tartja, és lesz két írábeli vizsga, meg szóbeli is, a vizsgák egymás feltételei sorban, és a SOTE-n kell vizsgáznunk a sotésokkal együtt. Azért vicces, hogy "ingyenélő bölcsészként" ugyanazt kell tudnom anatómiából, mint egy leendő orvosnak.
Sok tárgyam van (egyelőre 14), fárasztó, hosszú napok, de legalább azt csinálom, amit szeretek/szeretnék. Fura mondjuk így egyedül a nagyvárosban, bár, a suliban már nem vagyok annyira egyedül.
2010. augusztus 27., péntek
2010. augusztus 26., csütörtök
A legjobb barátnőmnek
Nagyon jó volt a tegnap estém :)
Koccintottunk a születésnapunkra Monique-kal és az anyukájával. Lájmos Finlandia... Aztán átbeszélgettük az egész estét úgy hajnali fél kettőig. Nagyon kellett már ez, végre volt kinek elmondanom dolgokat, volt, aki meghallgasson, tanácsot adjon, átöleljen, elfogadjon és magamért szeressen. A hibáimmal együtt. A rossz döntéseimmel együtt. Végre volt egy napom, amikor senki nem b.....atott, senki sem vágta a fejemhez az összes ballépésemet és bénaságomat.
Rég nem találkoztunk már. Igen, tudom, az én hibám. Nem értem rá, tanultam, a kapcsolatommal foglalkoztam, túl sok időt öltem felesleges dolgokba. Pedig a barátságunk fontos. Nagyon-nagyon. Nem szabad, hogy ennyi ideig ne találkozzunk. És mégis... mintha öt perce váltunk volna csak el. Azonnal ráhangolódunk egymásra. Te adtad nekem az utóbbi időben a legjobb tanácsot. Köszönöm! És azt is köszönöm, hogy vagy nekem, és hogy átölelsz :)
Koccintottunk a születésnapunkra Monique-kal és az anyukájával. Lájmos Finlandia... Aztán átbeszélgettük az egész estét úgy hajnali fél kettőig. Nagyon kellett már ez, végre volt kinek elmondanom dolgokat, volt, aki meghallgasson, tanácsot adjon, átöleljen, elfogadjon és magamért szeressen. A hibáimmal együtt. A rossz döntéseimmel együtt. Végre volt egy napom, amikor senki nem b.....atott, senki sem vágta a fejemhez az összes ballépésemet és bénaságomat.
Rég nem találkoztunk már. Igen, tudom, az én hibám. Nem értem rá, tanultam, a kapcsolatommal foglalkoztam, túl sok időt öltem felesleges dolgokba. Pedig a barátságunk fontos. Nagyon-nagyon. Nem szabad, hogy ennyi ideig ne találkozzunk. És mégis... mintha öt perce váltunk volna csak el. Azonnal ráhangolódunk egymásra. Te adtad nekem az utóbbi időben a legjobb tanácsot. Köszönöm! És azt is köszönöm, hogy vagy nekem, és hogy átölelsz :)
2010. augusztus 23., hétfő
Éberség
Hogy lehet nem észrevenni valamit, ami azért elég jellegzetes? És illegális? És ez mindegy is. De akkor hogy is van ez, hogy ő mindent lát???
2010. augusztus 20., péntek
...
Most lett vége a tűzijátéknak itt, Ajkán. Már harmadik éve egyedül vagyok ezen a napon mindig. Furcsa, nem tudom, miért alakul így. Ráadásul tegnap apum felesége is elköltözött, kisöcsémmel együtt. A legjobb, hogy múlt pénteken még ő beszélt nekem arról, hogy hogy kell lezárni egy kapcsolatot, meg megbeszélni a dolgokat.
Rég voltam olyan ideges, mint ma. Kedvem volt a falhoz csapkodni a dolgokat, sajna, erről le kellett végül tennem. Hogy jön Ő ahhoz, hogy beleszóljon abba, mit csinálok, mikor Ő se jobb? Ő beszél arról, hogy én hazudozom, mikor semmit sem tud arról, mit is csinálnak a gyerekei, amikor épp nem látja őket? Érdekes... Utálom a képmutatást, de nagyon.
Rég voltam olyan ideges, mint ma. Kedvem volt a falhoz csapkodni a dolgokat, sajna, erről le kellett végül tennem. Hogy jön Ő ahhoz, hogy beleszóljon abba, mit csinálok, mikor Ő se jobb? Ő beszél arról, hogy én hazudozom, mikor semmit sem tud arról, mit is csinálnak a gyerekei, amikor épp nem látja őket? Érdekes... Utálom a képmutatást, de nagyon.
2010. augusztus 19., csütörtök
2010. augusztus 18., szerda
Vége...
Tegnap szakítottam... Pont 16 hónaposak lettünk. Stílusos volt. Volt kiabálás (ő velem), volt sértődés (én rá), volt idegesség (mindketten), és aztán volt mosoly is. Talán most ez volt a legjobb megoldás, talán nem hibáztam.
Igazából hibásnak érzem magam abban, hogy ez így alakult. Rosszkor kezdtük el, rosszul kezdtük el. Szerettem volna - valaki mást. Itthon egyfolytában ment a veszekedés, anyumat sokat bántotta az embere, ki voltam készülve. Kellett, hogy valaki szeressen. Nem tudom, miért akadtunk egymásra... Aztán piszkáltam őt, sokat. És visszakaptam; megcsalt. Mégsem lett vége. Azt hittem, túl tudom tenni magam ezen, de nem ment. Egy ilyen dolog megöli a bizalmat, folyton ott motoszkál az ember fejében. Utána pedig a sok felesleges várakozás... Amikor azt mondja, ekkora jön, és még két óra múlva sincs ott, amikor ebben a helyzetben nekem kell felhívni... Amikor az apja lekurváz a telefonban... Amikor azt hazudja, hogy megbeszélte otthon a dolgokat... Sok volt, mostanra túl sok lett. Megígérte, hogy változik. Sokszor megígérte. Mostanra elkezdett változni. Túl későn. Elfogyott a türelmem, a bizalmam... Szétcsúszott az egész.
Azért vannak érdekes dolgok. Amikor nem tudtam dönteni, nem tudtam rászánni magam a szakításra, amikor tele voltam félelemmel, akkor megkaptam azt a lökést, ami nagyon kellett ehhez a tetthez. Hogy miért pont úgy, ahogy? Nem tudom. Életemben először sikerült túl sokat innom. Hiba volt, igen. De végre kimondtam, átgondoltam, láttam kívülről, mi a helyzet: -Ez így nem megy tovább. Csak még jobban elromlana... Pedig mindenki azt hitte, hogy tökéletes minden. Az idillek mögött azonban mindig van valami sötét folt. Tudom.
Lezárult az elmúlt 16 hónap - és azt hiszem, sikerült kisírnom, kiírnom magamból, ami rossz volt. Kellett, hogy Valaki kézen fogjon, hogy meg merjem lépni ezt. Szakítani nehéz. Akármilyen rossz is a helyzet, az ember valamiért fél a változástól, fél az egyedülléttől, az újtól, attól, hogy mások mit is fognak szólni. Pedig van egy pont, ahol még normálisan meg lehet ezt lépni. Csak fel kell ismerni.
Igazából hibásnak érzem magam abban, hogy ez így alakult. Rosszkor kezdtük el, rosszul kezdtük el. Szerettem volna - valaki mást. Itthon egyfolytában ment a veszekedés, anyumat sokat bántotta az embere, ki voltam készülve. Kellett, hogy valaki szeressen. Nem tudom, miért akadtunk egymásra... Aztán piszkáltam őt, sokat. És visszakaptam; megcsalt. Mégsem lett vége. Azt hittem, túl tudom tenni magam ezen, de nem ment. Egy ilyen dolog megöli a bizalmat, folyton ott motoszkál az ember fejében. Utána pedig a sok felesleges várakozás... Amikor azt mondja, ekkora jön, és még két óra múlva sincs ott, amikor ebben a helyzetben nekem kell felhívni... Amikor az apja lekurváz a telefonban... Amikor azt hazudja, hogy megbeszélte otthon a dolgokat... Sok volt, mostanra túl sok lett. Megígérte, hogy változik. Sokszor megígérte. Mostanra elkezdett változni. Túl későn. Elfogyott a türelmem, a bizalmam... Szétcsúszott az egész.
Azért vannak érdekes dolgok. Amikor nem tudtam dönteni, nem tudtam rászánni magam a szakításra, amikor tele voltam félelemmel, akkor megkaptam azt a lökést, ami nagyon kellett ehhez a tetthez. Hogy miért pont úgy, ahogy? Nem tudom. Életemben először sikerült túl sokat innom. Hiba volt, igen. De végre kimondtam, átgondoltam, láttam kívülről, mi a helyzet: -Ez így nem megy tovább. Csak még jobban elromlana... Pedig mindenki azt hitte, hogy tökéletes minden. Az idillek mögött azonban mindig van valami sötét folt. Tudom.
Lezárult az elmúlt 16 hónap - és azt hiszem, sikerült kisírnom, kiírnom magamból, ami rossz volt. Kellett, hogy Valaki kézen fogjon, hogy meg merjem lépni ezt. Szakítani nehéz. Akármilyen rossz is a helyzet, az ember valamiért fél a változástól, fél az egyedülléttől, az újtól, attól, hogy mások mit is fognak szólni. Pedig van egy pont, ahol még normálisan meg lehet ezt lépni. Csak fel kell ismerni.
2010. augusztus 16., hétfő
N6
A lányok, ha valami baj van az életükben, a hajukkal csinálnak valamit. Levágatják, új fazonra váltanak, befestik...Kell a változás...
Hazafele aludtam a buszon, és úgy ébredtem fel, hogy hajfestéket kell vennem, ha még nyitva van valamelyik üzlet hazafele. Végül egy középszőke árnyalatot találtam, amely megtetszett. Nem tudom, milyen lesz a hajamon. Kicsit félek is tőle. Mennyivel lesz világosabb a hajszínem, vagy épp lesz-e bármi változás. Mégis úgy érzem, hogy ez most kell nekem. Tudom, hogy fura, bizonyára férfiként ezt elég nehéz lehet megérteni. A férfiak, ha valami probléma adódik az életükben, fizikailag próbálják levezetni a dühüket, a stresszt, a csalódottságot. Elmennek kondizni, vadászni, extrém sportba kezdenek... Mi, nők mások vagyunk. A külsőnk megváltoztatásával úgy érezzük, valahogy belül is változunk, könnyebb lerázni a terheket. Olyan ez, mint a vedlés; megújulás.
Megyek hajat festeni :)
Hazafele aludtam a buszon, és úgy ébredtem fel, hogy hajfestéket kell vennem, ha még nyitva van valamelyik üzlet hazafele. Végül egy középszőke árnyalatot találtam, amely megtetszett. Nem tudom, milyen lesz a hajamon. Kicsit félek is tőle. Mennyivel lesz világosabb a hajszínem, vagy épp lesz-e bármi változás. Mégis úgy érzem, hogy ez most kell nekem. Tudom, hogy fura, bizonyára férfiként ezt elég nehéz lehet megérteni. A férfiak, ha valami probléma adódik az életükben, fizikailag próbálják levezetni a dühüket, a stresszt, a csalódottságot. Elmennek kondizni, vadászni, extrém sportba kezdenek... Mi, nők mások vagyunk. A külsőnk megváltoztatásával úgy érezzük, valahogy belül is változunk, könnyebb lerázni a terheket. Olyan ez, mint a vedlés; megújulás.
Megyek hajat festeni :)
2010. augusztus 14., szombat
Újratöltve
Azt hiszem, újra elkezdek blogolni. Még jó, hogy nem töröltem eddig magam :)
Sok most bennem a megválaszolatlan kérdés, túl nagy a zűrzavar, és muszáj írnom, különben szétcsúszok. Miért van, hogy szerepet kell játszanunk az életben? Kinek jó ez? Miért játsszam, hogy boldog és elégedett vagyok, amikor nem, hogy jó ez az élet, amikor nem, hogy nem félek semmitől, noha tele vagyok félelemmel?
Sok most bennem a megválaszolatlan kérdés, túl nagy a zűrzavar, és muszáj írnom, különben szétcsúszok. Miért van, hogy szerepet kell játszanunk az életben? Kinek jó ez? Miért játsszam, hogy boldog és elégedett vagyok, amikor nem, hogy jó ez az élet, amikor nem, hogy nem félek semmitől, noha tele vagyok félelemmel?
2010. január 21., csütörtök
2010. január 19., kedd
2009. december 28., hétfő
2009. december 24., csütörtök
Épp Irie Maffiát hallgatok, hogy felpörgessem magam az estére és erőt gyűjtsek... Megyek apumhoz, noha nem is hívott. Ilyen még nem volt... November 7-én voltam nála utoljára, akkor a néhány percnyi kiabáláson kívül nem szólt hozzám semmit, azóta nem is tudok róluk... Se egy ímél, se egy sms... Csak Roxihugival beszéltem olykor.
Csak nekem fura, hogy apám nem áll szóba velem? Csak szerintem nem normális, hogy apámat még az sem érdekelte, milyen lett a nyelvvizsgám? Csak nekem esik rosszul, hogy ha én nem keresem, eszébe se jutok? Miért nem lehet normális kapcsolatunk? Ez az egész a mindennapjaimra is rányomja a bélyegét. Nincs nap, hogy eszembe ne jutna, hogy nem kellek apunak. Nagy dolog, hogy ki tudom mondani, hogy így érzek. Már nem fojtom el a fájdalmamat. Nem is haragszom már. Csak fáj, éget.
A karácsony a szeretet és a megbocsátás ünnep, igaz? Miért nem ölel még ilyenkor se a keblére (képletesen se???)? Miért nem kellek neki még most se? Jól tanulok, vannak céljaim, teszem a dolgom, megyek előre és ő képtelen észrevenni... MIÉRT? Csak valaki válaszoljon, csak kapjak magyarázatot erre egyszer... Arra, hogy miért mondja azt, hogy neki egy gyereke van (a féltesóm)? Hogy miért nem tud engem őszintén szeretni, elfogadni, befogadni a szívébe...?
Miért...?
Csak nekem fura, hogy apám nem áll szóba velem? Csak szerintem nem normális, hogy apámat még az sem érdekelte, milyen lett a nyelvvizsgám? Csak nekem esik rosszul, hogy ha én nem keresem, eszébe se jutok? Miért nem lehet normális kapcsolatunk? Ez az egész a mindennapjaimra is rányomja a bélyegét. Nincs nap, hogy eszembe ne jutna, hogy nem kellek apunak. Nagy dolog, hogy ki tudom mondani, hogy így érzek. Már nem fojtom el a fájdalmamat. Nem is haragszom már. Csak fáj, éget.
A karácsony a szeretet és a megbocsátás ünnep, igaz? Miért nem ölel még ilyenkor se a keblére (képletesen se???)? Miért nem kellek neki még most se? Jól tanulok, vannak céljaim, teszem a dolgom, megyek előre és ő képtelen észrevenni... MIÉRT? Csak valaki válaszoljon, csak kapjak magyarázatot erre egyszer... Arra, hogy miért mondja azt, hogy neki egy gyereke van (a féltesóm)? Hogy miért nem tud engem őszintén szeretni, elfogadni, befogadni a szívébe...?
Miért...?
2009. december 23., szerda
2009. december 22., kedd
Boldog ka-rá...... - nem megy
Mindenki készülődik, jön a karácsony... Úgy tűnik ebben a nagy, rohanó, vásárló, ideges tömegben, hogy csak én nem rohanok velük. Miért tenném? Részint butítás ez az egész, a fogyasztói társadalom nagy őrülete, hisz ilyenkor el lehet adni mindent. Ez szomorú. Szomorú, hohy pénzben, számokban vált kifejezhetővé a szeretet. SZERETET. Szeretet-e az, ami megvásárolható, mely egy évben egyszer (vagy csak néhány alkalommal) kerül kifejeződésre?! A hektika, az idegesség, a rohanás szövi át a karácsonyi készülődést, noha a befelé fordulás időszaka kellene, hogy legyen ez a pár nap/hét.
2001. Kiabálás, veszekedés, sírás. Fojtott lélegzetvétel, hallgatózás. Sírás. SÍRÁS. Idegesség, néhány pofon... Valahogy így kezdődött, végződött, zajlott... Nem kedvelem azóta a karácsonyt. Képmutatás. Fogyasztói társadalom. Mosoly mögé rejtett indulatok. Húscsócsálás és eltúlzott alkoholfogyasztás. Önmagukból kifordult emberek, mértéktelen pazarlás...
Hangyák... Jönnek a hangyák. Az emberek eltűnnek. Ez már nem az a világ, ami volt. A szeretetet felváltja a számítás, az önzés, a csalás. Nem tudom, mi lesz velem, velünk, akik még nem kerültünk be az örvénybe. Felfalnak. Eltaposnak. De nem törnek meg!
2001. Kiabálás, veszekedés, sírás. Fojtott lélegzetvétel, hallgatózás. Sírás. SÍRÁS. Idegesség, néhány pofon... Valahogy így kezdődött, végződött, zajlott... Nem kedvelem azóta a karácsonyt. Képmutatás. Fogyasztói társadalom. Mosoly mögé rejtett indulatok. Húscsócsálás és eltúlzott alkoholfogyasztás. Önmagukból kifordult emberek, mértéktelen pazarlás...
Hangyák... Jönnek a hangyák. Az emberek eltűnnek. Ez már nem az a világ, ami volt. A szeretetet felváltja a számítás, az önzés, a csalás. Nem tudom, mi lesz velem, velünk, akik még nem kerültünk be az örvénybe. Felfalnak. Eltaposnak. De nem törnek meg!
2009. december 19., szombat
Mostanában nem tudok írni. Nem azért, mert nincs miről, inkább nem akarok írni mindarról, ami mostanság bennem zajlik. Mindez kapcsolatos a sulival, a szalagavatóval, az emberekkel, a félelmeimmel, rémálmaimmal... Miért álmodunk olyat, amire még csak nem is gondoltunk soha? Miért ölnek, bántanak szinte minden éjjel álmomban? Miért baj az, hogy én nem akarok inni, bulizni, részegedni... szalagavató után? Miért baj, hogy más vagyok, mint a többiek?
Miért félek az emberektől? Nem szeretem, ha néznek, hozzám érnek... Szédülök, menekülök a tömegből... Nem bírom a tömény emberszagot - mikor sokan összezsúfolódnak egy kis helyen, mikor észre sem vesznek mást, csak mennek, törtetnek, fellöknek, átgázolnak rajtam...
Miért félek az emberektől? Nem szeretem, ha néznek, hozzám érnek... Szédülök, menekülök a tömegből... Nem bírom a tömény emberszagot - mikor sokan összezsúfolódnak egy kis helyen, mikor észre sem vesznek mást, csak mennek, törtetnek, fellöknek, átgázolnak rajtam...
2009. december 18., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)