Kicsivel több mint három hónap van (már csak) az érettségi-időszak kezdetéig...
Miért nincs restart gomb az idő gépezetén?!
Game over, game over, game over...
Wáááá

Szépek a fák csupasz, havas ágai,
Mint a lelkem, ha sírok...

Túl vagyok rajta, megvolt a 2009-es karácsony is. Jobb volt, mint vártam, kicsit sablonos, kicsit uncsi, kicsit túl sok, kicsit Siskás ("hála" öcsémnek), kicsit bejglis... kicsit jégesős.
A vadcseresznyeágam virágzik (Borbála-ág), a fejemben magyar és német kavarog, szívemen pedig ül a múlt...

Épp Irie Maffiát hallgatok, hogy felpörgessem magam az estére és erőt gyűjtsek... Megyek apumhoz, noha nem is hívott. Ilyen még nem volt... November 7-én voltam nála utoljára, akkor a néhány percnyi kiabáláson kívül nem szólt hozzám semmit, azóta nem is tudok róluk... Se egy ímél, se egy sms... Csak Roxihugival beszéltem olykor.
Csak nekem fura, hogy apám nem áll szóba velem? Csak szerintem nem normális, hogy apámat még az sem érdekelte, milyen lett a nyelvvizsgám? Csak nekem esik rosszul, hogy ha én nem keresem, eszébe se jutok? Miért nem lehet normális kapcsolatunk? Ez az egész a mindennapjaimra is rányomja a bélyegét. Nincs nap, hogy eszembe ne jutna, hogy nem kellek apunak. Nagy dolog, hogy ki tudom mondani, hogy így érzek. Már nem fojtom el a fájdalmamat. Nem is haragszom már. Csak fáj, éget.
A karácsony a szeretet és a megbocsátás ünnep, igaz? Miért nem ölel még ilyenkor se a keblére (képletesen se???)? Miért nem kellek neki még most se? Jól tanulok, vannak céljaim, teszem a dolgom, megyek előre és ő képtelen észrevenni... MIÉRT? Csak valaki válaszoljon, csak kapjak magyarázatot erre egyszer... Arra, hogy miért mondja azt, hogy neki egy gyereke van (a féltesóm)? Hogy miért nem tud engem őszintén szeretni, elfogadni, befogadni a szívébe...?
Miért...?

régen, most, mindig...

Boldog ka-rá...... - nem megy

Mindenki készülődik, jön a karácsony... Úgy tűnik ebben a nagy, rohanó, vásárló, ideges tömegben, hogy csak én nem rohanok velük. Miért tenném? Részint butítás ez az egész, a fogyasztói társadalom nagy őrülete, hisz ilyenkor el lehet adni mindent. Ez szomorú. Szomorú, hohy pénzben, számokban vált kifejezhetővé a szeretet. SZERETET. Szeretet-e az, ami megvásárolható, mely egy évben egyszer (vagy csak néhány alkalommal) kerül kifejeződésre?! A hektika, az idegesség, a rohanás szövi át a karácsonyi készülődést, noha a befelé fordulás időszaka kellene, hogy legyen ez a pár nap/hét.
2001. Kiabálás, veszekedés, sírás. Fojtott lélegzetvétel, hallgatózás. Sírás. SÍRÁS. Idegesség, néhány pofon... Valahogy így kezdődött, végződött, zajlott... Nem kedvelem azóta a karácsonyt. Képmutatás. Fogyasztói társadalom. Mosoly mögé rejtett indulatok. Húscsócsálás és eltúlzott alkoholfogyasztás. Önmagukból kifordult emberek, mértéktelen pazarlás...
Hangyák... Jönnek a hangyák. Az emberek eltűnnek. Ez már nem az a világ, ami volt. A szeretetet felváltja a számítás, az önzés, a csalás. Nem tudom, mi lesz velem, velünk, akik még nem kerültünk be az örvénybe. Felfalnak. Eltaposnak. De nem törnek meg!

Mostanában nem tudok írni. Nem azért, mert nincs miről, inkább nem akarok írni mindarról, ami mostanság bennem zajlik. Mindez kapcsolatos a sulival, a szalagavatóval, az emberekkel, a félelmeimmel, rémálmaimmal... Miért álmodunk olyat, amire még csak nem is gondoltunk soha? Miért ölnek, bántanak szinte minden éjjel álmomban? Miért baj az, hogy én nem akarok inni, bulizni, részegedni... szalagavató után? Miért baj, hogy más vagyok, mint a többiek?
Miért félek az emberektől? Nem szeretem, ha néznek, hozzám érnek... Szédülök, menekülök a tömegből... Nem bírom a tömény emberszagot - mikor sokan összezsúfolódnak egy kis helyen, mikor észre sem vesznek mást, csak mennek, törtetnek, fellöknek, átgázolnak rajtam...

Margó

Egyszer talán elfelejtem...

Mostanában mindig felébredek hajnali négykor, és nem tudok visszaaludni. Vagyis ha suli van, nem tudok visszaaludni. Hétvégén még úgy-ahogy. Olyankor egész tűrhető, bár pihentetőbbnek nem mondanám. Ráadásul, mivel a szervezetem akkor akarná bepótolni az egész heti elmaradást, nem tanulok eleget. Pedig ezt a luxust most nem engedhetem meg magamnak. Egyfolytában számonkérések, felelések... Neki kellene látni az emelt magyar tételeknek, legalább az olvasás résznek meg vázlatot írni, be kellene fejezni a táblázatomat, nekiállni ismételni. Etika érettségire kiválasztani a témát, belevetni magam, könyvet szerezni és tanulni. Német felsőfokú nyelvvizsgára készülni (ja, sikerült a középfok szóbelim, végre megvan az eredmény). Még leírva is rossz végignézni, mi minden... Úgy érzem, izgi lesz a téliszünet.
Szombaton megyünk anyuval nyílt napra. :) KRE-BTK
Idén nem kaptam virgácsot! :)

Panaszos

Ez egy olyan "ne olvasd el!" típusú bejegyzés, az egész csak panaszok áradata, sajnálom.
Állítólag hülye ingyenélő semmirekellő bölcsész leszek. Ezzel már megint úgy belegázoltak a lelkembe... rég sikerült bárkinek is ennyire, aki kívülálló. Mi az, hogy ingyenélő bölcsész? A pszichológus egyébként se "klasszikus bölcsész szak". És ha az is... Mindenhol olvasni lehet mostanság, hogy kevés a pszichológus és a pszichiáter, a kórházakat se tudják ellátni kellően szakemberrel, mert nincs több. Többet kellene képezni. Erre azt mondják nekem, hogy ingyenélő semmirekellő leszek? Most ráadásul úgy néz ki, hogy a tanfolyamomra se biztos, hogy tudok menni, mert nem érek oda. Emiatt megint csak bőgni van kedvem, heteke óta ez éltet, hogy 4B-s tanfolyam, Zrínyi utca... 30% esélyem van maximum, hogy kezdésre odaérjek. Ez kiborít. Apám nem jelentkezik, én meg... miért mindig én kezdjek? Nem akarom ráerőltetni magam, ha kíváncsi lenne rám, írna biztos. Szeretem és hiányzik, ezen pedig az sem változtat, ha szerinte is minden rossz, amit teszek. Az idegenektől pedig egyre jobban irtózom megint csak. Nem bírom elviselni, ha hozzám ér valaki, akit nem ismerek. Ez azért kissé groteszk, mivel naponta két órát buszoznom kell. Húzódok jobbra-balra, és rettegek, hogy megfognak. Nem tudom, konkrétan miből fakad ez az iszonyom, mindig is megvolt, csak valamikor kevésbé intenzíven, vagy jobban kontrolláltam? De hozzám ne érjenek... Ezért nem megyek vásárolni se. Még mindig nincs télikabátom, de lehet, inkább előszedem a feketét, noha évek óta nem volt rajtam, méretre még mindig nagy lesz úgyis, de nekem semmi sem áll jól, szóval mindegy. És semmiben nem érzem jól magam, ami kicsit is vastagabb ruhadarab. Képtelen vagyok vásárolni, mielőtt be kell menni az üzletbe, már rosszul vagyok. Szóval maradok a régi kabátnál és a tavalyi meg régebbi pulcsiknál, azok itt vannak és biztonságosak. Idén még semmit se vettem/kaptam télre, talán nem is baj, úgyse vagyok szép semmiben se.

Felnövünk...

Milyen jó lenne még gyereknek lenni,
játszani, gyönyörű álmokat álmodni,
szeretni, menni-menni, szökni
a világból el, futni, eltűnni,
mintha mi-sem történtünk volna:
úgy tenni. Elrejtőzni a világ elől
a paplan alá: a gonosz elől bújni,
a felnőttekre ámulva figyelni,
cukrot csenni, azt hazudni:
jók voltunk az oviban állni
a sarokban kitaszítva, sírni,
anyura várni és hinni-hinni,
hogy okos felnőttek leszünk!
Micsoda kiábrándulás felnőni,
tudni, hogy minden csak hazugság
és csalás volt, de mégis küzdeni,
noha álmaink összetörtek:
tovább kell menni-menni,
és gyermekszívvel hinni.

Szabó Lőrinctől... gondolatébresztés irodalomóráról

"(...) különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset írok,

s a leprások közt fütyörészek
és nevetek,
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket."

"Borzongó percek s naphosszú öröm:
a tengertől még nem váltam külön,
nem voltam sziget... Imák és csodák:
szép volt, isten volt, Egy Volt a Világ."

"(...) de élni, egy kicsit, végtelenben a véges:
itt biztos igazán, hogy vagyunk bábjai
valami vén, beteg akaratnak, aki
élvezi, hogy teremt s élvezi, hogy kivégez."

"Nem! nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!"

"(...) bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni csak
a magam törvénye szerint."

"(...) mert rettenetes ennyi vággyal
szegénynek lenni s fiatalnak."

"Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek."

"A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve-elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság
a földön, a föltétlen szeretet..."

"Tudom, Kedves. Van nő, száz, meg ezer:
látom: szép is némelyik, s bizonyára
fontos majd-mind valakinek. De más a
kapocs: - hiányzik sok-sok pici jel,
amire a szem csak később figyel
s még inkább a szív: test s lélek varázsa (...)"

Permanensen...

Nem tudok írni

Nem tudok írni, hiába törekszem, minden rossz, középszerű, amit leírok. Nem elég gördülékeny a mondatfűzésem, nem elég innovatív, nem elég jó. Hogyan írhatnék jobban? Miért nem megy? Szeretnék szépet, tanítót, elgondolkoztatót írni, de amint lejegyzem a gondolataimat, máris elégedetlen vagyok velük. Nem tudok írni, hiába akarom. Annyira szeretném pedig. Béna a blogom, a verseim, bármi, amit írok. Még az órai jegyzeteimet is annak érzem. Nem lesz ez így jó...

OKTV-javítókulcsból:
plázanyelv
kommersz kultúra

És most vége, túl vagyok a szóbeli nyelvvizsgámon, úgy néz ki, sikerült, és most kicsit mintha üres lennék. (Köszönet mindenkinek, aki gondolt rám.) Hülye vagyok, tudom, amikor egy pillanatra megállhatok, amikor valamin túl vagyok, az mindig kicsit elszomorít. Örülnöm kellene, de nem megy. Van egy lélegzetvételnyi időm, és ez most fura. A héten csak a sulira kell koncentrálni, esetleg alhatok is (ha tudnék)... Jó, utána persze már tanfolyam meg emelt magyar tételek (hogy fogok annyit kidolgozni?), meg esetleg még valamilyen nyelvvizsga. De most, pihenhetnék. Szeretnék csak feküdni, tudni, hogy vége, hogy megcsináltam (persze, csak akkor lesz biztos, ha a papírt lobogtathatom), de nem megy. És egyébként is, miért vagyok ilyenkor is egyedül itthon? Kezdem nagyon utálni az állandó egyedüllétet, pedig régebben szerettem. Mostanában egyre rosszabbul érzem magam tőle. Szomorodom-szomorodom. Őzike sincs itt velem, hogy átöleljen, megvigasztaljon... Még vasárnapig nem is lesz, akkor is csak egy kicsit. Szeretném hinni, hogy neki is fontos az, hogy együtt vagyunk, hogy ő is szeret velem lenni, de ilyenkor olyan nehéz. Persze, tudom, érzem, hogy szeret, de amikor nincs velem, és nem ír, és nem csörget meg, én egyedül vagyok, és a gondolataim nála vannak...

Tűnődés

Németet tanulok, vagyis próbálok, félek a nylevvizsgától (szóbeli), félek, hogy leblokkolok, pedig jajjj, de nem kéne, és félek, hogy nem elég nagy a szókincsem. Ha ezen túl leszek (huszonnégy és fél óra múlva), akkor talán kicsit megnyugszom. Ha sikerül, akkor elgalább egy kis időre egy boldog, elégedett panda leszek. :D
Ugye jó lenne? Na ja, persze tanfó, emelt tételek hamarosan, tobzódnak a tennivalók, mint mindig, nekem meg elegem van belőlük, mint mindig. Múltkor találtam a dm-ben egy dilibogyót, ami elvileg nyugtat, segíti az alvást, elalvást, regenerálja az idegeket, és gyógynövényekből van. Lehet, hogy be kellene szerezni egy ilyet, nem normális, hogy egyfolytában 130 százalékon dobog a szívem, szúr, überstressig vagyok, mindenkivel morcin beszélek, nem tudok elaludni, akármilyen fáradt is vagyok, rémálmok abban a kevés időben, amíg mégis sikerül, stb. Mindegy, rossz alkat vagyok, túl érzékeny, múltkor majdnem elbőgtem magam a gyógyszertárban is, krémet akartam venni, mondták hogy nincs olyanjuk, én meg álltam a sírás határán... Régen nem voltam ilyen, mondjuk két éve még abszolút nem. Mi történhetett azóta velem?

24 óra múlva (percre pontosan) kezdődik a szóbeli nyelvvizsgám második része: a LABOR.

Csak látnám már a végét. Vagy valami fényt az alagút végén. Ez ígérik, nem? Ehelyett csak sötétség van, hideg, eső... Rosszul alszom, vagy nem alszom, állandósult a kéthónapos nyakfájásom, szóval fáj, lemerevedett, nyikorog. Hiányzol, Monique, tényleg, nagyon! Egyébként egyfolytában pontokat számolgatok, hogy hogyan is jöhetne össze az a 453 körüli (ennyi volt idén) pszichológiára. Ha megvan a 80 plusz, akkor 373 kell még, vagyis még az emeltet is 90% felettire kellene teljesíteni a középszintű németet vagy törit meg, még leírni is fura, közel 100%-ra. Na, szóval asszem ennyit erről.
Hétfőn szóbeli nyelvvizsga, kívánjatok sok szerencsét! :)