Hiányérzetes

Most ez nagyon hüppögős és szomorkodós is lehetne, de inkább nem untatom ezzel a kevés, de nagyon szeretett olvasómat. Csak egy kicsit. Szóval tudom, hogy reménytelen eset vagyok, de akkor is olyan rossz volt ez ma. :(

Láttam Őt, köszönt, köszöntem, meg integettünk is, és ennyi. Még az a pár szavas beszélgetés se volt, amikor én buta és zavaros szoktam lenni, de legalább lehet hallani a hangját. Hiányzott, hiányzik... és még 13 óra, hogy újra suli legyen. És addig nem látom. Miért hiányzik mikor nem lenne szabad, hogy hiányozzon? Nem is engedtem meg Neki... xD

Jó lenne, ha holnap... Na, mind1. Annyira rossz, amikor valaki hiányzik, és nem láthatod, nem hallhatod, nem érezheted a közelségét. Ennél csak az rosszabb, mikor ott van pár lépésre Tőled, és valójában mégis nagyon távol. Mikor Liliom is mondja, hogy most odamehetnél, és Te mégsem. Vagyis Én. Szóval Én mégsem. Nem merek. Nem szabad odamennem. Egyébként meg ciki is lenne. Mindig sok szép lány veszi körül. Én meg nem vagyok szép. Viszont önbizalomhiányom van jócskán. Meg hülyén is jönne ki, ha én mennék oda. De olykor tényleg nehéz megállni. Főként azokban a ritka pillanatokban, mikor épp egyedül van. Bár, úgyse tudnék semmi értelmeset mondani, szóval jobb is így (?). Nem, nem jobb! De...

Nagyon örülnék, ha holnap odajönne és beszélnénk...

le trente mars 2009

Vagyis a mai nap. Hm... Éjjel már megint túl keveset aludtam. Ollóval a kezemben. Nem vagdostam magamat, csak jó érzés volt tudni, hogy megtehetném. Szóval egyik kezecskémben olló, a másikban a maci, és így öleltem át remegő testemet.

Nem jó egyedül. Minden magányos nő harcol ez ellen a mondat ellen, titkolja, eltemeti, sőt, valami rejtélyes homályba burkolja... Mégis Damoklész kardjaként mindig a fejünk felett lebeg. Ez az igazság. Ilyen éjszaka után mentem suliba, és öltöttem magamra az elégedettség és boldogság álarcát. Aztán... életemben először ki lettem küldve óráról. Köszönöm, Szelestey Tanárnő, hogy ezt is megtapasztalhattam. :) Liliomommal jól elszórakoztattuk egymást, amolyan felvidítós célzattal, és tanárnőnél elpattant a húr. Itt még nem ért véget a nap. Hétfőn az 5-6. órám lyukas. Eléggé elborult hangulatom volt, sétáltunk, fáztunk... Aztán hármasban Liliom Szerzetével szép dekadens perceket töltöttünk a Várkertben. Nagyon-nagyon... Igen, ott is volt "életemben először"-ös élményem. És jó volt, meg szomorú volt, meg megborzongós volt! :)

Kamaszodok?!

Rájöttem, hogy kb. az utóbbi két hétben egyre csak hülyülök. Ez a szomorú igazság. Az egy dolog, hogy az igazi kamaszodós éveim kimaradtak; lázadás volt, bulik, barátok, stb. nem, de az már nagyon ciki, hogy ezt 18-on túl akarom pótolni. Nem is akarom, csak valamiért így alakul, alakult. Szóval anno nagyon utáltam a vihogós, szerelmes tinilányokat. Helyette Én éjjelente titokban sírtam, vagdostam a felkaromat (mert ott nem látszik), evési zavaraim voltak... De megtanultam mosolyogni akkor is, ha fáj.

És mi lett most belőlem? Egy idegesítően vihorászó szerelmes tinilány. Aki elpirul, ha meglátja a Cukcsifiút, aki nem tud a jelenlétében a köszönésen kívül egy értelmes szót sem kinyögni, bár azt is csak félszegen, és egész órán bazsajog, ha csak Rágondol. Ciki. Én, az antiszociális, a világból kiábrándult, aki nem lesz soha többé szerelmes, mert az fáj... Most jól megkaptam. Még jó, hogy csak 16-nak látszom. Így annyira talán aki nem ismer, nem néz buta libának. Csak egy kicsit. De miért is foglalkozom még mindig mások véleményével? Miért akarom, hogy elismerjenek, tiszteljenek, azért, amit elértem... vagy legalább ne utáljanak?

Próbálok erősnek látszani, de egyre nehezebb fenntartani azt a képet, hogy nem bánt semmi. Dehogynem. Túl érzékeny alkat vagyok, csak nem szeretem kimutatni. Már az is rossz érzés, ha valaki kiabál velem. Utána órákig rossz a hangulatom. Magamba zuhanok teljesen. De azért... a látszatot tartom: erős vagyok. Szeretnék az lenni. Nem sírok mások előtt. Szerintem amikor valaki sír, akkor teljesen védtelen. Levetkőzteti a lelkét. A vetkőzéshez hasonlít leginkább, csak ott a test válik meztelenné. Egyiket se tehetjük akárki előtt bűntetlenül. Csak otthon, az ágyban, a plüssmacival. Ő hallgat...

Zenei mindenféle...

Lesz még nap fenn az égen, lesz még virág a fákon, lesz még a lelkemben béke, jön még a szememre álom. (Ladánybene 27)

Kell a társ két nagy szemmel, ha másért nem, csak, hogy kivegye azt a golyót, s a folyód keskeny medrét az útba vájja, és veled lépjen a sárba, s ha kell, hát szóljon rád, ha szöknél, egyik más világ sem jobb ennél. (Eleven Hold)

Nincs időm arra, hogy gyökeret verjek, túlontúl futnak velem a percek. (Robert Plant)

Olyan kor van most, hogy a nyomulás: általános követelmény, a vonulás. A többiekkel menni, max. előzgetni, ennyi... (Kaukázus)

Az életed, ha megfakulna, s az égbolt beborulna, ne menekülj, csak színezd újra! (Magna Cum Laude)

Ha törődnénk egymással sírás helyett, ha szeretnénk egymást hazudozás helyett, ha az önzetlenség győzne a büszkeség felett... (Nickelback)

Ki vagyok én, honnan jöttem, létezik-e a lélek, s ha egyszer majd meg kell halni, miért pont addig élek? Ki vagyok én, miért születtem, és miért éppen itt élek? És miért jutnak eszembe ehhez hasonló kérdések? (Tisztán a cél felé)

A húsunk, a bőrünk, a lelkünk, ha összeér, egy percre is, de ez már csak a miénk. Ha ez a szerelem, már ne félj, fogom a kezed, hogy el ne szédüljél. (Anima Sound System)

Ölelkezünk a fényben, aztán a hullámok közé futunk, és eltűnünk a messzeségben. De a homlokom addig hozzád nyomom, a te homlokodhoz az enyém. Aztán belenézek a szemedbe, Te meg visszanézel belém. (Kispál és a Borz)

Egyedül vagy, érteni szeretnéd, keresed magad, de nem találod rég. Árnyékban ülsz, hatalmas falak alatt, döntsd le a falat, döntsd le a falat. (Bonanza Banzai)

Engedj közelebb, engedd, hogy én is ott legyek. Látni akarom, és érezni azt, amit lehet! Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak! Legyen úgy, ahogy nem szabad! (Republik)

Soha nem értettem, hogy miért ilyenek az emberek. Ott bántják a másikat, ahol csak lehet. Most nem mondom, hogy én másmilyen vagyok. Én csak jobb szeretnék lenni, de sajnos ugyanilyen maradok. (Tatu18)

El kell, hogy bírjuk terheink,vagy elvesznek szép perceink, és mindig mennünk kell tovább egy életen és sorson át. (Depresszió)

Most kicsit meghalok. Magányomban elsüllyedve, megvadulva érted ordítok. (Zanzibár)

Egy gyönyörű kép Szophy-nak ajánlva

(ön) marcangolós, pusztítós, vallomásos

Nagyon megfogott ez a Böszörményi-kép. Öngyilkosság. Egy rövid szó, rengeteg gondolat, és érzés. Menekülés? Van-e jogunk megtenni? Bűnös önpusztítás? Vagy Út egy jobb életbe? Nincs jogom ítélkezni. Engem is sokat foglalkoztatott/foglalkoztat a téma. Leszögezem az elején, hogy nem akarok öngyilkos lenni. Vonz a Halál, de... Vannak időszakok, mikor intenzívebben befelé fordulok, szeretethiányos és magányos vagyok, ilyenkor sokat gondolkozom az elmúlásról.

Miért jár nálam ez avec l'amour? Nem tudom. Most estem bele másodszor a "setét verembe". Semmi közös nincs a két fiúban. Sőt, én is idősebb lettem három évvel azóta. Bölcsebb? Nem tudom. Mégis... Hasonló önpusztítós késztetéseim vannak. Miért fáj szeretni? És miért akarom a lelki fájdalmat lecserélni a fizikaira? Pedig antimazochista-típus vagyok. Nem szeretem a fájdalmat. De most kezdek szétcsúszni. Vagyis, menekülök a magány elől az ábrándjaimba, kínzom magam velük... Szédülök, elájulok... Nem eszem egész nap semmit, aztán rámtör a kényszerevés. És jó lenne, ha a fizikai fájdalom visszarángatna a Világba...

<3

Coelho Veronikája azt kérdi magától, beleszerethet-e egy férfiba, aki a saját világában él. Én erre most visszakérdezek. Szerethetne-e engem (aki a saját világomban élek) egy cukcsi srác? Nem tudom. Szeretném, ha szeretne.

Még a szokottnál is szeretethiányosabb vagyok mostanság. Már csak úgy tudok egy keveset aludni, ha átölelem saját magam. Meg mellé a macimat. Hoppá, erről jut eszembe, még mindig az exemtől kapott macival alszom. Kínos. Szeretnék valami újat. De ez olyan, amit magának nem vehet meg az ember. Úgy az igazi, ha mástól kapja. Szeretetből. Persze, tudom, önző vagyok, hisz nekem csak a Happy Box-os (vagy NICI) plüss jó (de nem muszáj macinak lennie). :)

Na igen. Visszatérve a szerelemre. Fura dolog. Megfogadtam, hogy soha többet. És most mégis. Semmi racionális nincs benne. Ilyen hülyeséget csak az ember találhat ki (a Mátrixból kölcsönözve). Nem érdekel se a korkülönbség, se semmi más. Életemben először megyek szívesen suliba. Jó nézni őt a folyosó túloldaláról. Gyógytesin rámosolyogni. Vagy csak egyszerűen tudni, hogy ott van nem messze... Nagyon-nagyon...

És mást szeret... :(

Bánatosan

Tegnap este spontán szomorú lettem. Azóta is az vagyok. Nem tudnám konkrétan megmondani, miért, mitől. Csak érzem. És ez olyan rossz. A Cukcsifiúnak is rossz kedve van. Persze ettől az enyém csak még rosszabb. Ugyan mosolygok, de belül sír mindenem. :(

Elvonási tünetek

Már megint csak a suliból tudok írni. :(

A gépecském, a Makacs Kislány nem hajlandó megjavulni! Nem tudom, miért. Szerelőhöz kerül, ott működik, hazahozom (jó nehéz ám), egyszer bekapcsol, aztán utána már nem. Tudom, hogy kamaszodik, hisztis... de akkor is! A szerelő szerint buta vagyok, mert (szerinte) ilyen nem lehetséges. Szerintem meg igen.

Az utolsó volt a legviccesebb. Hazahoztam, bekapcsoltam, fél óra múlva elkezdett cincogni. Komolyan. Nem nyekeregni, vagy más egyéb géphangot kiadni, hanem cincogni!!! Aztán azóta ismét nem hajlandó működni. Brühühhühüüüüü!!! Csak insert system disk...

Nagyon kezd már hiányozni! Függő lennék? Nem hiszem. Mindössze a napi emilezéseim mindenkivel, a plörk, a blogom... Hiányoznak. Írni akarok, online magazint olvasni, stb. Könyvtárból nem az igazi. Nem süppedhetek bele zenehallgatós magányban sem az alkotásba, sem az információgyűjtésbe.

Ha valakinek van ötlete, mit kellene kezdeni a gépecskémmel, szóljon, plííííz!

Önvallomásos

Akarom őt! Akarom, hogy akarjon engem, és hogy szeressen!

(Hogy elkerüljük a félreértéseket, nem Mr. Veszedelmesről vagyis nem Mecről van szó.)

Annyira szerelmes vagyok... Eléggé önelemző-alkat vagyok, így mindig tudom, hogy mit érzek. Ez nem biztos, hogy jó. Mennyire utáltam magam, amikor csak azért voltam valakivel, mert szerettem, hogy szeret engem. Egyszer voltam eddig szerelmes. Tizenhárom éves koromtól majdnem tizenhatig. Reménytelenül. Esélytelenül. Sokat szenvedtem B.G. miatt. Azóta "azt hittem, nem fog már a bűbáj, nem szeret többé e szív mást..." (Megara dala, Hercules). És most mégis.

Szóval most szerelmes vagyok... És látni akarom Őt, és találkozni akarok Vele, és szeretném fogni a kezét... Visszamosolyogni, ha Rám mosolyog. Akarom hallani a hangját, látni a nagy ártatlan szemeit. Akarom, hogy a szerelemtől csillogjon a szeme, és visszatükröződő önmagamat szeretném látni benne. Akarom, hogy megkérdezze, akarok-e a játszótársa lenni, a kedvese lenni...

Szeretném megismerni az álmait, a vágyait. Felpróbálni a sa..ját. Csókolni a száját, harapni a nyakát, és akarom, hogy ő is harapjon. Aludni a vállán, és szépeket álmodni mellette... :)

Elveszős, gogolos

Szörnyű álmot láttam az éjjel. Nekem szerintem nagy orrom van, Tanárnőmnek meg fura. Nem a mérettel van gond, hanem hatalmas a két szelelőnyílásával. :)

Rémeset álmodtam róluk. Nagyon-nagyon apró voltam, és Tanárnő mélyedései hatalmasak. És az egyik elnyelt engem, és eltűntem. Nagyon elveszettnek éreztem magam, féltem, rettegtem, bukdácsoltam. És nem találtam a kiútat. Nem tudtam, valaha kijutok-e még, vagy ott kell meghalnom, sőt, féltem attól, hogy még magamat is elvesztem.

Ha ezt valaki elemezné nekem, kiderülne, hogy egy mániákus őrült vagyok?!

C'est la vie...

Nem tudom, mi van. Az a gond, hogy mindig túl sokat aggódom, kombinálok... Lemondta vasárnap. Aztán kedden, szerdán, és ma is. Fáradt. :( Én is azvagyok. De én megtanultam már mosolyogni úgy is, ha fáj, úgy is, ha keveset aludtam...

Vajon mit akar, mit gondol, mire...? Azt már tudom, hogy én... beleestem az nagy setét verömbe. Már biztos. Ha valaki jobban átlátja a helyzetet, írjon megjegyzést, please! Szophy szerint lehet ebből valami. De szép is lenne! Lilian szerint jót tenne nekem. Én meg csak vívódok, bezuhanok a félelmeimbe, Kosztolányit olvasok, és igen, akarok játszani halált! És akarok játszani szerelmet...

Szentimentálé

Lilian szerint "elbé estem az nagy setét verömbe".

Bevallom, igaz lehet. Tudom, hogy erről nem kellene blogolnom, hisz bárki elolvashatja, stb. De muszáj :) kiírnom magamból. Túl erős ez az érzés, nem bírok vele.

Hiányzik. Ha meglátom, bazsajgok. Nem tudok aludni (magamhoz képest sem).

Hogy miért...? Miért ő? Miért most? Nem tudom. Csak érzem. És rég nem mosolyogtam már szívből, de most megy. És sokat csalódtam már, de most nem érdekel. És apakomplexusom van (volt?), és ő nem kétszer annyi idős, mint én. Pedig volt olyan is. Nem vagyok rá büszke..., de sokat tanultam belőle. Szerintem a tévedéseim nélkül most nem az lennék, aki vagyok. Át kell élnünk sok rossz dolgot is, mert csak így fejlődünk. Ez most közhelyes lett, sorry.

A Cukcsisrácnak tetszett ma a hajam. :) Na jó, nem csak neki. :)

Múlt

Megszülettem, nevelkedtem...

Eltelt majdnem 19 év. Sokan ezt szeretetben töltik, megértésben... A biztos családi háttér nekem ismeretlen fogalom. Kétévesen tisztában voltam azzal, hogy nem vagyok elég jó... és soha nem is lehetek. Lány vagyok, lánynak születtem, ezért apukámnak sajnos soha nem tudtam megfelelni. 16 éves koromig rengeteget szenvedtem ezért. Nem lebegett más a szemem előtt, csak az, hogy kivivjam imádott apukám elismerését.

Nem sikerült. Mindannyiszor nagyon összetörtem, de igyekeztem nem mutatni. Csak a kispárnám tudná elmesélni, mennyit sírtam apu miatt. Mennyit igyekeztem, hajtottam, hányszor csináltam olyat, amihez kedvem se volt, csak azért, hogy egyszer azt érezzem, büszke rám. Mikor országos első lettem töriversenyen, még akkor se...


Ma reggel újra összetört bennem a remény, hogy valaha is normális apa-lánya kapcsolatunk legyen. Hallottam, ahogy kisöcsimhez gügyög, már a hangjából érezni, hogy mennyire szereti. Nem vagyok féltékeny. Mindössze nagyon rosszul esett hallani, hogy mással ilyen is tud lenni. Csak velem nem. Sőt, én utána jól le lettem szidva, csak hogy jól induljon a napom.

Bizonyára én vagyok túl érzékeny, hogy még mindig nem szoktam hozzá ahhoz, hogy mikor lemegyek apumékhoz (több mint egy óra buszzal), semmi örömöt nem látok az arcán. Mindig bízom abban, hogy talán majd most... Hogy értékeli, hogy nekem nem könnyű lemenni, mégis megyek, hogy értékeli, hogy jól tanulok, vagy azt, hogy "jókislány" vagyok. Na jó, szerinte nem is. Szerinte én csak egy önző K dög vagyok. Ezt mindig nagyon fájó hallani...

A cukcsi srác szerint aranyos vagyok. :)

Mitől is blog...?

Bizonyára mindenki unja, hogy nyavajgok, hogy visszajelzést akarok! Azonban (ezt az OKTV-pályamű írás közben megtanultam) a blognak fontos eleme a visszajelzés. Az írott, a bejegyzéshez tartozó comment. Ettől blog, nem pedig napló. A problémák, dilemmák megoldásához segítséget ad, önbizalom-növelő... egy apró szösszenet valakitől. Nem kell, hogy hosszú legyen, csak legyen. A kívülállók a hibát is jobban meglátják, mind az írásomban, mind az életemben. Szóval Te, aki most ezt olvasod, kérlek, ne a folyosón, vagy msn-en reagáld (csak) le, hanem ide is vess néhány szót kitűnő gondolataid halmazából!

Köszönöm!

Someone else

...you make a door on my inner life
like i open the bedroom’s door
you are stronger i’m faithful only
please move out i’m waiting for...
(30Y)

Világosítson fel valaki!!! Plííííz :)

Miért van az, hogy a nálam idősebb "férfiaktól" mindig letargikusan önelemző-hangulatba esek, míg a nálam fiatalabb "pasiktól" egészen örömködős kedvem lesz?

Egy cukcsi 16 éves fiú ma azt mondta: ari a blogom. Nem tudom, miért, de ennek örültem eddig a legjobban.
Ki érti ezt?!

Csütörtök 12

A tegnapi után ma igazán megérdemeltem, hogy jó napom legyen. :)
És az is volt.

• Holnap fellépés (csak ének)
• Meg ünneplő petőfis egyenruha, meg kokárda
• Meg nulladik óra. Gyógytesi. Nem akarom. :(
• Caesar meggyilkolásának napja
• A '48-as forradalom ünnepe
• Délután pedig megbeszélem a fodrásszal a hajvágást... :)
  

Ez nagyon felsorolósra sikerült. De legalább most vidám vagyok. Valaki nagyon feldobta a hangulatomat. :) Vagy megtaláltam a bejáratnál elhelyezett mosolybogyó-automatát? :P

Fájdalom

Rengeteg most bennem a Bánat és a Szomorúság. Anyukám reggel tudtomra adta - noha eddig is tisztában voltam vele, - hogy mennyire felesleges vagyok.

"Keresem az utam, néha keresem a bajt,
és keresem azt, aki engem akart..."

Ebben a pár sorban benne van az egész életem... Engem senki nem akart. Igaza van mindenkinek, aki azt mondja, hogy erőszakos vagyok, és csak ráerőltetem magam másokra. Már a leszületésem is ilyen volt. Nem kellek én senkinek, csak áltatom magam. És beismerem, hogy tényleg csak egy önző dög vagyok, akinek itt sem kellene lennie, de eddig saját magának is hazudott, és nem volt hajlandó ezt beismerni.


Mennyi bánatot fojtottam magamba, hányszor sírtam éjjel a kispárnámba. Nem tudom, miért vagyok itt. Senkinek se hiányoznék, ha nem lennék. Vagy nem Itt lennék... Csak lennék Valahol. Lefeküdnék a hóba. És megfagynék... Fagyhalál... A Kis gyufaáruslány óta csodálom a hideget, ámde nem szeretem.


De még itt kell lennem. Hiába fáj, gyötör a Lét, tapasztalnom kell még itt, a Földön. Én választottam. A tudat, és a bizonyosság, hogy én akartam, egyszerre megnyugtat és megrémít. Miért kell mindezt átélnem? És még meddig...?

Tavaszi megújulás

Itt a tavasz! Ez szerintem az év legmozgalmasabb időszaka. Mindig történik valami, ami miatt érdemeses feleklni: visszatérnek a kismadarak, akik vidáman repkedve fognak új fészek építésébe, rügyeznek a fák, majd virágba borulnak, hogy elbódíthassanak illatukkal. A hosszú, kegyetlen, szürke tél után most visszatér a fény és a szín a mindennapjainkba.

Azonban nemcsak a természetnek kell ilyenkor megújulni, hanem nekünk is. Tavaszi nagytakarítás, tavaszi méregtelenítés... A lakásból; a szobánkból kiszórjuk a felesleges holmikat, melyek csak a pozitív energia áramlását blokkolják, majd pedig minden sarkot kitakarítunk. Ezzel az elménk is megtisztul a rárakódott porrétegtől. A testünkért is tenni kell! Egymást érik a magazinokban a méregtelenítési tippek, és nem véletlenül. A tél során sok-sok méreganyag halmozódott fel mindenki szervezetében, és úgy lenne jó nekivágni a tavasznak, hogy ezeket eltűntetjük, kitisztítjuk. (A katolikus kultúrkörben sem véletlen a negyvennapos böjti időszak a tavasz kezdetén.)

Tehát Tafi is igyekszik, hogy most kevesebb mérget hamizzon, és a már meglévőket kitisztítsa. Ezért egy hónapig nem eszik csokit, meg kakaót, minden reggel megiszik egy bögre csalán teát (!), és még önmagához képest is sok gyümölcsöt is zöldséget eszik.

Kalandra fel, méregtelenítsetek!